3 év után újra Glamour napok | Arckrémek, dekorkozmetika, körömlakk

Sziasztok, üdv újra Mindenkinek! 

Megmondom őszintén, ezzel a poszttal is kicsit elmaradtam, mert már rég szerettem volna írni Nektek ezekről a szerzeményekről, de egyszerűen nem jutottam el odáig. Most viszont igyekszem bepótolni az elmaradásokat, és emellett párhuzamosan két másik cikkel is készülök. 

Legutoljára 2018-ban "vettem részt" a Glamour napokon olyan értelemben, hogy a magazint megvásároltam, és felhasználtam a szimpatikus kuponokat. Én nem vagyok egy boltban tolongós típus, és ennek több oka van. Az egyik, hogy én nem annyira szeretem a tömegnyomort az adott boltban, inkább szeretek kényelmesen vásárolni. A másik ok, hogy sajnos a tapasztalatok alapján ilyenkor elég nehéz bontatlan csomagolású termékeket levadászni, és kicsit úgy vagyok vele, hogy ha már vásárolok sminkeket akkor azok legyenek épek és bontatlanok. 

Idén április elején volt a Glamour napok, és úgy döntöttem, hogy akkor egye fene, rendelek egy csomagot. Mivel mindenképpen dekorkozmetikai, kozmetikai és háztartási termékeket szerettem volna vásárolni, így a Rossmann webshopját választottam, mert ott elfogadják online is a kuponokat, ez pedig teljesen kényelmes volt nekem. Igyekeztem leginkább az 50%-os kuponokat felhasználni, melyek segítségével beszereztem két arckrémet, egy korrektort, egy szemhéjpúder palettát és egy körömlakkot is. Lássuk, mely termékekről beszélek... 👇

\ GLAMOUR NAPI SZERZEMÉNYEK / 

Elsőként a számomra legkevésbé izgalmas terméket mutatnám meg, ami a Miss Sporty Lasting Color Gel Shine Up to 10 Days körömlakkja, ami nekem az 564-es árnyalatban van meg. Szerintem nagyon különleges szín, mert amellett, hogy sötétrózsaszín az alap színe, mintha lenne benne egy lilás fény is. Viszonylag tartósnak mondanám, nem fakul a színe, de én általában 1 hétig szoktam fent hagyni a lakkokat, és csak a lábkörmeimet lakkozom. A kupont felhasználva 350 forintba került, ennyit bőven megért. 

A következő két termék egy nappali és egy éjszakai krém, mindkettő a Diadermine márkától. A nappali krém az Essential Care PH5 nevet kapta. Egy intenzív hidratáló krémről van szó, ami B5 pro vitamint is tartalmaz. Kifejezetten száraz és érzékeny bőrre javasolják, emiatt is választottam. Könnyed állaga van, nem túl sűrű, így könnyen beszívja a bőr, ezáltal tökéletesen funkcionál nappali krémként. Szépen lehet rá sminkelni és nagyon jó illata van. Nekem olyan annyira bevált, hogy azóta már 2 alkalommal újra vásároltam. Viszonylag sokáig elég (kb. 2,5 hónapig), és az ára is szuper, mert akció nélkül szokott lenni 1.500 forint. A kuponnal még ennyibe se került: 960 forintért jutottam hozzá. 

A másik egy éjszakai krém: Lift+ Super Filler, ami egy igazán sűrű, nehezebben beszívódó krém, éppen ezért ideális éjszakára. Kétféle hyaluronsavval regenerálja a bőrt, emiatt úgy nevezett kisimító hatású. Erről egyenlőre nem tudok beszámolni, mert az én bőrömnek szerencsére még nincs szüksége kisimításra. Normál, száraz és érzékeny bőrre is javasolják. Nekem abszolút bevált, a bőröm is nagyon szereti. Az illata még jobban tetszik, mint a nappali krémé. Mivel elég sűrű állaga van, sokáig elég. Április óta eddig egyszer kellett pótolnom, de az is nemrég történt (talán 1 hónapja). Az alap ára első hallásra soknak tűnhet, mert 4.500 forint körül mozog, viszont ha belegondolunk, mennyi ideig elég, akkor máris más ár/érték arányban. Én mindig nézem az akciókat, illetve a DM vagy Rossmann kártyához tartozó kuponokat, és igyekszem akkor megvásárolni, amikor olcsóbb. A kuponnal nagyon jó áron volt: 2.700 forintba került. 

Akkor jöjjön egy folyékony matt ajakrúzs, méghozzá Vivienne Sabó Long Wearing Velvet Liquid Lip Color terméke, azon belül is a Matt Constance 32-es árnyalatban. Nekem ez a márka teljesen új volt a rendelés leadásakor, és meglepetten tapasztaltam, hogy a Rossmannban már saját állványa is van. Nagyon szimpatikus maga a márka, és a termékek is szép design-nal vannak ellátva. Maga a rúzs pozitív csalódás volt számomra. Ez egy totálisan barbis rózsaszín árnyalat, ami szerintem jól áll nekem. Igényes és szép a kivitelezése, jó illata van. Hozza az ígért matt végeredményt. Annyira jól teljesített nálam ez a rúzs, hogy a jegyesfotózásomon és az esküvőmön is ez volt rajtam, bár bekeverve, mert eléggé harsány a színe. Szerintem tök jó kis termék, és a pozitív tapasztalat miatt szeretnék további termékeket is kipróbálni majd ettől a márkától. Az ára kuponnal 1.360 forint volt, ennyit nekem megért. 

Az utolsó előtti termék egy korábban már bevált korrektor: Maybelline Fit Me!, méghozzá a 15-ös árnyalatban. Nekem ez a korrektor a kedvencem évek óta. Több fajtát is kipróbáltam, de eddig egyik sem tudta lekörözni. Nem fogok sokat mesélni róla: megfelelő az állaga, tartós és jó a fedése. Én szemhéjalapnak is ezt szoktam használni, szépen teszi a dolgát. Én viszonylag keveset használok belőle, emiatt nekem elég sokáig elég, viszont szerintem nem egy olyan drága termék. Alap áron 2.000 forint körül mozog, kuponnal 1.200 forintba került. 

És akkor jöjjön utolsóként a mostani adag nagy dobása. Ez egy szemhéjpúder paletta, méghozzá egy olyan márkától, aminek a termékeit még sosem próbáltam. Rival Loves Me: Out of Space paletta. Kezdeném a csomagolásával, ami egyszerűen gyönyörű! Nagyon eltalálták szerintem ezt a palettát színek tekintetében, tényleg nagyon űr hangulata van. Leginkább a kék és lila színek dominálnak benne. Tartalmaz matt és fényes színeket egyaránt. Megfelelően pigmentáltak a festékek (sőt, valamelyik túlzottan is, emiatt vigyázni kell vele, hogy ne maradjon foltos). A világos színek jól használhatóak átmenet színként, vagy a belső szemzugba. A sötétebb árnyalatok satírozáshoz, vagy a külső szemzugba megfelelőek. Nyilván van benne 1-2 szín, ami kevésbé jól teljesít, de összességében nekem bejött ár/érték arányban. Annyi szépséghibát véltem felfedezni, hogy nem annyira tartósak a színek, délutánra megkopnak, viszont pár órás programra szuper, és sminkfixálóval picit javíthatunk is a helyzeten. Az ára kuponnal 1.330 forint volt, ami meglehetősen olcsó még drogériás viszonylatban is. 

Ezek voltak azok a termékek, amiket még hónapokkal ezelőtt, az áprilisi Glamour napokon választottam. Összességében elégedett vagyok, nem csalódtam egyik termékben sem akkorát, hogy használhatatlannak mondjam. 

Remélem, tetszett Nektek ez a bejegyzés. Várom szeretettel a kommentjeiteket, és megtaláltok a szokásos közösségi oldalakon: a Facebookon, a Pinteresten és az Instagramon is. Ezen kívül várunk mindenkit szeretettel a blogos, csajos Facebook csoportunkban is. 


\ A cikk NEM tartalmaz szponzorált tartalmat! 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések