TOP 5 LEGJOBB RÚZS, amit eddig vásároltam

Sziasztok!

Az előző "TOP 5 LEGROSSZABB RÚZS" bejegyzés után úgy gondoltam, megosztom Veletek azokat a rúzsokat is, amik Jolly Jokerek lettek nálam:

\ TOP 5 LEGJOBB RÚZSOM /


#5
Az ötödik helyre rögtön egy olyan márkát tennék, amit sokan ismertek és szerettek: Trend It Up. Két fajta rúzsát használom ennek a márkának: Ultra Matte Lipstick és High Shine Lipstick. Eddig öt színben sikerült beszereznem: 250 (jobb fotón), 225, 264, 400, 481 (bal fotón). Utóbbi kettő fajta a matt verzió, amiket én személy szerint jobban preferálok, épp ezért a többi fajtát úgy használom, hogy rákenek egy hasonló színű matt rúzst, és így is szuper a végeredmény. Egyébként nem tudok rosszat mondani egyik színről és fajtáról sem. Olcsóak, kellően pigmentáltak, szépen eldolgozhatóak és viszonylag tartósak is. Ha jól emlékszek, akkor ez volt a legelső rúzs a gyűjteményemben, és azóta is nyugodt szívvel nyúlok bármelyik árnyalathoz reggelente, mert tudom, hogy nem fogok csalódni! Mindenképpen érdemes kipróbálni, hiszen 1.000 forint alatt kaphatóak ezek a rúzsok és egészen sok színben elérhetőek! 😊👌


#4
A negyedik helyezett egy körülbelül 1 perc alatt kiválasztott rúzs a Müllerből: Misslyn Color Crush Lipstick 75-ös Dancing in the Dark árnyalatban. Mindenképpen akartam egy új rúzst vásárolni a Müllerben, és ennek nagyon megtetszett a kivitelezése illetve a mintája. Gyorsan kiválasztottam ezt a lilás színt és már vittem is a kasszához. Az előtt még sosem találkoztam ezzel a márkával, ennek ellenére nagyon pozitív lett róla a véleményem már az első próba után. Könnyű eldolgozni és annak ellenére elég tartós, hogy ez nem egy matt rúzs. A színe nekem nagyon bejött, szerintem amúgy is ezek a lilás árnyalatok állnak nekem a legjobban, és teljesen megfizethető, 2.500 forintos áron jutottam hozzá. Valószínűleg több színt is be fogok szerezni belőle, csak előtte kicsit ritkítanom kellene a rúzs repertoáromat, hogy legyen is hol tárolni az újakat. 😂😂 Ajánlom kipróbálásra azoknak a csajoknak, akik nem csak és kizárólag matt rúzsokat szeretnek használni! 😊👌


#3
A következő termék nagy bánatomra csak 5 árnyalatban elérhető a drogériákban: Essence Velvet Matte Lipstick. Legelőször a 06-os árnyalatban vettem meg abból a célból, hogy legyen egy igazi dögös, piros rúzsom és hatalmas szerelem lett. 😍 Ezen felbuzdulva megvettem a 04-es (a fotón) és 09-es árnyalatokat is. A maradék 2 szín nekem nem jött be, úgyhogy azokat a boltban hagytam, de ezzel a hárommal maradéktalanul elégedett vagyok. Kontúrceruza szükséges hozzájuk, és kicsit több idő is, mire mattra megszárad, de ezeken kívül tökéletesnek mondanám a végeredményt, és gyönyörűen mutatnak a színek az ajkaimon, intenzív a pigmentáció. Én könnyen el tudom dolgozni, tapasztalataim szerint nem kell igazgatni, viszont én maximum 3-4 órát viselek egy rúzst, utána mindig megtisztítom az ajkaimat a Cien nedves törlőkendőjével, labellot használok és újra felkenem az aznap használt terméket. Épp ezért hosszú távú viselésről nincsenek tapasztalataim, de írjátok meg kérlek, ha Nektek esetleg van. Kíváncsi lennék rá, hogy viselkedik hosszú távon. 😊👌


#2
Az ezüstérmesem az eddig általam próbált legjobb folyékony, matt ajakrúzs: Lovely K-Lips Matte Liquid Lipstick. Először azért vásároltam meg, mert nagyon tetszett a kivitelezése, miszerint kontúrceruzával együtt árulják BONTATLAN dobozban (korábbi bejegyzésekben kitértem ugye arra, hogy ez miért fontos). Nekem a "Sweety", a "Lovely Lips" illetve a "Magic Dessert" árnyalatokban van meg, de tervezek még egy-két színt kipróbálni belőlük, mert nagyon szuperek! Kezdjük azzal, hogy ezek a neutrális színek univerzálisak, hiszen önmagukban is jól állnak, de bármilyen másik színű rúzs "fixálására" is tökéletesek. Ha nem matt rúzst használok, akkor az esetek többségében mindig valamelyik árnyalatával teszem mattá a végeredményt. Ha esti programra, vagy olyan helyre megyek, ahol nincs lehetőség igazítani, akkor nálam mindig ők a befutók! Elég egy rétegben felkenni, és nagyon hamar megszárad, körülbelül 1 perc és teljesen matt a finish. Nekem 4-5 órát simán bír, evéssel-ivással együtt, nem repedezik (persze labellot használok alá), kényelmes viselni és nem mondanám drágának sem, hiszen 1.500 forintért jutottam hozzá és ez egy szuper rúzsért illetve egy hozzá illő kontúrceruzáért azt gondolom, tökéletes ár! Ajánlom mindenkinek, szerintem nem fogtok csalódni! 😊👌


#1
És akkor tádám! Az abszolút kedvenc rúzsom, amit a legszívesebben használom nap mint nap, az nem más, mint: a Maybelline Color Sensational Made for All kollekciójának 376-os Pink for Me rúzsa. Az idei Glamour napokon jutottam hozzá 50 %-os kedvezménnyel, és egyszerűen imádom! 😍😍 Ez egy sötét rózsaszín árnyalat, és nagyon tetszik a saját ajkaimon. Nagyon jó az illata, könnyű felkenni, jól pigmentált és nálam 2-3 óráig simán bírja száradás után, ami nem rossz, tekintve, hogy ez nem egy matt rúzs. Krémmánián jókat olvastam róla, és sok Youtuber lány is beszélt már erről a termékről, ezért döntöttem úgy, hogy beruházok egyre, és milyen jól tettem! Notinoról ez is beszerezhető 1.990 Ft-ért. Drogériákban valamennyivel drágább, de nem megfizethetetlen! Egyébként több fajta Color Sensational kollekció létezik, tervezek kipróbálni másikakat is ettől a márkától. Ha sikerült megvásárolni és letesztelni őket, akkor majd biztosan arról is beszámolok! 😊👌https://www.notino.hu/maybelline/color-sensational-made-for-all-ruzs/


A végére még egy gyors felsorolás azokkal a rúzsokkal, amiket a TOP 5 befutón kívül még igazán szeretek:
  • Rival de Loop Young Matt'n'Lasting folyékony, matt ajakrúzs
  • Rival de Loop Young Metallips 
  • Lovely Matt and Lasting Lipstick 
  • Catrice Ultimate Matte Lipstick 
  • Essence Ultra Last Instant Colour 
Ezzel zárnám is bejegyzésemet, ami megint kicsit hosszúra sikerült, de igyekszem mindig kiterjedt, őszinte véleményt írni Nektek a különböző termékekről. 😊

Ha tetszett a bejegyzés, akkor nyomjatok egy lájkot a Facebookon, illetve megtaláltok a Pinteresten is: 

Szívesen fogadom a kommenteket is, ha esetleg lenne véleményetek a különböző termékekről, vagy magáról a blogról! 😊 Legyen szép napotok! 


\ A cikk NEM tartalmaz szponzorált tartalmat! /

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések