Hajápolási rutinom | korábban bevált, és újonnan kipróbált termékekkel

Sziasztok, örülök, hogy rám kattintottatok!

A legutóbbi hajápolási rutinos bejegyzésem óta szinte minden megváltozott - gondolok itt a hajszínemre és az általam használt hajápolási termékekre -, emiatt szerettem volna már korábban megosztani Veletek a jelenlegi rutinomat, de eddig több termék is tesztelés alatt volt. Mostanra kaptam kialakult képet róluk, így elmondhatom, hogy a jelenleg használt termékek a kedvenceim, ha hajápolásról van szó. A cikkben szerepelni fognak számomra új termékek, illetve egy olyan is, amit korábban már használtam, és visszatértem hozzá. Ha érdekel Titeket, akkor görgessetek lejjebb!

\ MEGÚJULT HAJÁPOLÁSI RUTINOM / 
Először is azzal kezdeném, hogy 1,5 hónapja megváltam a rose gold ombre festésemtől. Ennek 2 oka volt: kezdett hiányozni az eredeti barna hajszínem, illetve már nagyon macerásnak éltem meg, hogy folyton színeznem kellett színező balzsammal, mert nem maradt meg a festék a hajamban. Mióta "visszakaptam" az eredeti hajszínemet, azóta szuperül érzem magam, és egyszerűbbé is vált a hajmosás, hajápolás, mint eddig volt.

Na de vágjunk is bele a hajápolásba, kezdjük a mosással. Egy korábbi cikkemben már említettem Nektek, hogy sajnos hajlamos korpásodni a fejbőröm, így extrán odafigyelek arra, hogy ezt elkerüljem. 3 hónapja azt tapasztaltam, hogy az addig használt samponom már nem az igazi semmilyen tekintetben, így elkezdtem kutatni az interneten, és a szepsegtrend.hu oldalon rátaláltam a Subrina Recept nevet viselő termékcsaládra, azon belül is a korpásodás elleni samponra és hajszeszre. Lecsekkoltam őket a vélemények alapján, és mivel egészen jó értékeléseket kaptak, így megrendeltem őket. Nagy meglepetés volt, hogy másnap már hozta is a futár, így ki is tudtam próbálni. Az első tapasztalatok a samponnal kapcsolatban pozitívak voltak: szépen megtisztította a hajamat, nem szárította ki a hajvégeimet, megfelelően habzott és az illata is kellemes volt. Néhány hetes használat után a hatás csak még jobb lett: korpásodásnak nyoma sincs, nem sebesedett ki a fejbőröm, sőt sokkal egészségesebbé vált. A hajszesszel hasonlóképp alakult a kapcsolatunk: tolerálja a fejbőröm, nem okozott irritációt és megszüntette a korpásodást (segített eltávolítani az elhalt hámsejteket). Mindkét termékben található cink piriton, echinacea és bíbor kasvirág, amik együttesen fejtik ki hatásukat. Számomra nagyon bevált mindkettő, így nem tervezem lecserélni őket egy ideig. Az áruk szerintem teljesen jó: a 400 ml-es sampon 2.100 forint körül mozog, a hajszesz pedig kb. 1.500 forint (200 ml), viszont nekem majdnem 3 hónapig kitartott mindkettő (általában 4 naponta mosok hajat).
Szóval az első lépés, hogy a fent említett samponnal alaposan átmosom a hajamat (nekem az vált be, hogy legalább 2-3 percig mosom, mert így lesz annyira tiszta, amennyire én szeretem), majd még alaposabban leöblítem. Következhet a balzsam, ami nálam jelenleg a Pantene Aqua Light. Korábban nagyon szerettem, csak ezt használtam, mert megfelelően bepuhította a hajamat, selymes volt tőle, könnyebb volt kifésülni hajmosás után, és az illata is isteni. Mivel hosszútávon egyik balzsamom sem vált be tökéletesen, így visszatértem hozzá, és ismét rendszeresen használom. A korábban tapasztalt pozitív hatás nem változott szerencsére! Az ára középkategória szerintem, mert majdnem 2.000 forint attól függően, hogy hol vesszük meg (elérhető bármelyik drogériában), de nekem kb. fél évig kitart a nagy kiszerelés, így abszolút megéri! Második lépésként tehát egy kisebb adagot felviszek a hajamra, alaposan belenyomkodom, majd leöblítem. A hajam végeit általában duplán balzsamozom, mert hajlamos sprőddé válni.
A következő lépés, hogy a már törölközővel becsavart, kissé átdörgölt hajamat kifésülöm. Ehhez nemrég a Revlon Equave kifésülő sprayt használtam segítségként, amit még a fodrászomtól kaptam szülinapomra, és nagyon szerettem, de sajnos elfogyott (fotót nem tudok róla betenni, mert már kidobtam a flakont, és nem találom meg az interneten), így mindenképpen valahogy fel fogom kutatni ezt a szuper terméket, és bevásárolok belőle, mert nekem tényleg Jolly Joker. Nem kell belőle sok, kellemes az illata, és szuper jól puhítja a hajat, aminek hatására sokkal könnyebb kifésülni még az én göndör tincseimet is.

Továbblépve a már kifésült hajamon alkalmazom a feljebb említett hajszeszt. Igazából semmi extra, kicsit meglocsolom a hajamat vele, és alaposan belenyomkodom a fejbőrömbe ügyelve arra, hogy minden területre jusson. Ezután két opció van: vagy nyár van és akkor nem szárítom meg a hajamat, hanem hagyom megszáradni magától, vagy pedig hidegebb idő van, és akkor CSAK a tövére kicsit rászárítok. Utolsó lépésként pedig hajvég ápolót használok, ami szintén új felfedezett, és szintén a fodrászomtól kaptam szülinapomra: Orofluido Beauty hajvég ápoló olaj. Számomra ez a tökéletes hajvég ápoló! Kellően sűrű (nem vízhatású) állagú, nagyon masszív olaj. Egyszerűen csodát művel az én göndör, száraz hajammal: puha lesz tőle, és istenien jó illatú (megjegyzem: az illata tartós is)! Nagyon kevés elég belőle, így én 4 hónap alatt a 100 ml-es kiszerelésből 2 ujjnyit használtam el. Ha valamikor a távoli jövőben elfogy, egészen biztosan újra fogom rendelni! Egyébként ettől a márkától megvan nekem a hajpakolás is, ami szintén nagyon szuper. Azt minden második hajmosásnál szoktam használni balzsamozás után. Keveset eloszlatok a hajamon, alaposan bedörgölöm, majd leöblítem. Bepuhítja a hajat, fényt ad neki és még könnyebb kifésülni. Egyébként mindkét termék lerendelhető a notino.hu webshopból.


Nálam így zajlik jelenleg a hajmosás és az utána lévő ápolási folyamat. Nyilván leírva ez hosszúnak tűnik, a valóságban körülbelül 10-15 perc. Ennyit mindenképpen megérdemel a hajunk, emiatt azt javaslom mindenkinek, hogy szánjátok rá ezt az időt annak érdekében, hogy a hajatok szép és fényes legyen. 😊😊

Ha tetszett a cikk, akkor nyomjatok egy 👍-ot, és/vagy kövessétek Velem tovább a blog életét a Facebookon. Ezen kívül megtaláltok a Pinteresten és az Instagramon is! Tartsatok Velem legközelebb is!

Van egy Facebook csoportunk is, ahova mindenkit várunk szeretettel! A megadott témákban megoszthattok vagy olvashattok cikkeket. Ha van kedvetek csatlakozni, ne habozzatok! 😊


\ A cikk NEM tartalmaz szponzorált tartalmat! /

Megjegyzések

  1. Nagyon érdekes bejegyzés volt, egy két terméket ki is néztem innen.
    Puszi: Rowena

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kedves szavakat, és örülök, hogy hasznossá válhatott ez a cikk. :)) Puszi: Dorina

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések