| Szemhéjpúder paletta, szemceruza, púder | Októberi újdonságok

Sziasztok, üdv Mindenkinek újra az oldalon!

Pár hétig kicsit el voltam tűnve. Ennek oka az volt, hogy a párommal költözködtünk, és ez minden energiánkat felőrölte, kikapcsolódásra semmi esély nem volt az elmúlt 2-3 hétben. Na de most újult erővel, kicsit jobban kipihenve ismét tudok időt szakítani a blogra. Időközben aktuális lett az egyik kedvelt sorozat folytatása. Következzenek az:

\ ÚJ TERMÉKEK OKTÓBERBEN /

Az említett költözés miatt viszonylag kevés időm maradt októberben arra, hogy termékeket vásároljak és tesztelgessek, de 1-2 újdonság azért így is akadt.

Rögtön kezdeném a nagy dobással! A legutóbbi Glamour napokon sikerült ellátogatnom a Müllerbe, és volt egy olyan kuponom, ami minden termékre 25% kedvezményt biztosít. Nem volt kérdés, hogy az Essence állványról fogok valamit választani, mert én nagyon szeretem a termékeiket. Véletlenül pillantottam meg az egyik alsó sorban az Epic Sunset palettát. Mikor megláttam a külsejét, az volt az első gondolatom, hogy kizárt dolog, hogy ez a paletta belülről ne nézzen ki jól! És aztán kinyitottam, és szerelem első látásra! 😍😍 Az első benyomásom az volt, hogy olyan színeket tartalmaz, amikkel egyaránt lehet hétköznapi és extrém/buli sminkeket is készíteni. Láttam, hogy a színek egy része matt, de vannak szaténfényű és csillámos árnyalatok is. Nem volt kérdés, hogy megy a kosaramba! Boldogan vittem haza, és azonnal készítettem is vele egy sminket. Legelőször a felső sorban lévő lila színeket használtam. A legvilágosabbtól a legsötétebbig építettem fel a színeket a külső szemzugba és a mozgó szemhéjra, majd a végén a belső szemzugba felvittem az alsó sorban található türkiz színt, amivel kicsit megbolondítottam az egészet. Egyszerűen szuper jó lett!! A fotón láthatjátok, bár nem teljesen adja vissza a színeket sajnos, élőben sokkal brutálisabb volt:


Azóta természetesen agyba-főbe használom a palettát, és sok tapasztalatot bezsebeltem vele kapcsolatban. Először is a színek nagy része kellően pigmentált, főképp a legsötétebb lila, a ciklámen rózsaszín és a legalsó sorban található sötétbarna. A matt színeknél minimális porzást tapasztaltam, de én mindig a szemsminkkel kezdek, és akkor ez nem jelent nagy problémát. A csillámosabb színeknél vettem észre, hogy száraz ecsettel nem igazán lehet őket eldolgozni, mert leperegnek. Én ezeket mindig nedves ecsettel viszem fel és utána rájuk megyek egy szárazzal, hogy sikerüljön elsatírozni. A sötétkék színt a Halloween sminkemnél használtam, és azzal az ecsettel, amit legelőször fogtam, nem sikerült szépen eldolgozni, mert foltos lett, de egy másik satírozó ecsettel már minden rendben volt, szóval kísérletezgetni kell, hogy kinek melyik ecset válik be. A legalsó sorban lévő krémszín a valóságban inkább fehéres, és a belső szemzugba valamint a szemöldökcsontra is tökéletes választás lehet. Maga a kiszerelés szerintem nagyon praktikus, mert egy nagyobb tükör is van benne, és ez megkönnyíti a sminkelést akár egy utazás alkalmával is. A paletta elég strapabíró kívülről, értem ezalatt azt, hogy nem a szokásos átlátszó műanyag borítású, ami nagyon hamar törik, hanem kicsit masszívabb. És a végén kiemelném az árát, ami engem rendesen ledöbbentett. A Müllerben 3.000 forint körül volt az ára, ebből nekem még lejött a 25% kedvezmény, így körülbelül 2.400 forintba került a paletta, amit megjegyzem, teljes áron is megvettem volna. Mindent összevetve azt tudom mondani, hogy talán az eddigi legjobb palettámat sikerült beszerezni ár-érték arányban, és nagyon sajnálom, hogy csak limitált kiadásban adta ki az Essence!

A következő egy olyan púder, ami eddig tesztüzemben volt, és mostanra alakult ki bennem egy komplett vélemény róla. Én nagyon régóta a Rimmel Stay Matte transzparens púderét használom, annál jobbat még nem találtam eddig. Egész arcra és szem alá is kiváló, de szerettem volna egy jó alternatívát találni, és nagyon megtetszett a Lovely Golden Glow Banana púdere, főképp a kivitelezése és az illata miatt. Már nem emlékszem pontosan, hogy mennyibe került, de biztosan 1.000 forint alatt volt. Kicsit felemásak az érzéseim vele kapcsolatban, de ez szerintem amiatt van, mert a Rimmel Stay Matte púdert vettem alapul, hiszen az nagyon bevált. Ami pozitív a Lovely púderben, hogy nagyon jó az illata, jól mattítja a bőrt és olcsó. Azt vettem észre, hogy inkább a szem alatt a korrektor fixálására válik be, egész arcra nekem nem terült szépen. Sajnos nem olyan tartós, mert 1-2 óra után már átfénylik, emiatt a tesztüzemen kívül nem is igazán használom, mert a fent említett Rimmeles sokkal jobban beválik mindenféle szempontból. Szem alá valószínűleg el fogom használni, de szerintem nem veszem újra.

Talán nem lesz nagy meglepetés, hogy a sorozatos kudarcok után természetesen a múlt hónapban is kipróbáltam egy olyan szemceruzát, amit még ezidáig nem sikerült. Ha követitek a blogot, akkor tudjátok, hogy nálam a szemceruza nagy mumus, még nem találtam meg azt a fajtát, amit nyugodt szívvel ajánlottam volna vagy újravásároltam volna. Az új szerzemény a Miss Sporty Kohl Kajal fekete szemceruzája, ami kb. 500 forintba került, és talán azt mondhatom, hogy hónapok óta a legjobb szemceruza, amit sikerült kipróbálnom és használnom. Alapvetően jól pigmentált, nem kell ötvenszer átmenni a vízvonalon, mert egy-két húzásra is elérem a kívánt fekete színt. Kicsit krémesebb állagú, nem az a nagyon beton hegyű szemceruza. Könnyű volt hegyezni, de közepes tartósságúnak jellemezném. A tapasztalat az, hogy 1-2 óra után már korrigálásra szorul, de ha lefixálom fekete szemhéjpúderrel, akkor ez az idő azért kitolható több órára is. Szóval alapvetően jók a tapasztalatok vele kapcsolatban, ezt a pénzt bőven megéri, de érdemes magunknál tartani a neszesszerben, hogy tudjuk pótolni a lekopott részeken.

Ezeket a termékeket tartottam fontosnak az októberi hónapból. Novemberben megérkezik egy FM Group kozmetikumokból álló csomagom is. Erről a márkáról már egy korábbi bejegyzésben írtam Nektek egy parfüm kapcsán, és most úgy gondoltam, hogy a kozmetikumok közül is válogatok kicsit, és kipróbálok néhány terméket, amikről csak jót hallottam. Valószínűleg saját bejegyzést fog kapni ez a téma, ha sikerült kellő tapasztalatot begyűjtenem. 😊😊

Örülök, hogy elolvastátok az irományt, remélem tetszett Nektek, és esetleg kedvet kaptatok egy kis sminkeléshez! Elértek a Facebookon és a Pinteresten is. 

Hamarosan új témával jövök, addig is legyen szép napotok és vigyázzatok magatokra! 😘


\ A cikk NEM tartalmaz szponzorált tartalmat! /

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések