Juhtúrós párnácska baconnel, lila hagymával és füstölt sajttal töltve

Sziasztok, üdv Mindenkinek!

A mai bejegyzésben szeretném Veletek megosztani azt a sós finomságot, amit néhány hete készítettem el a páromnak, és ami nagyon bejött mindkettőnknek.

\ JUHTÚRÓS PÁRNÁCSKA BACONNEL, LILA HAGYMÁVAL ÉS FÜSTÖLT SAJTTAL TÖLTVE /

Hozzávalók:
Tészta: 
25 dkg liszt
20 dkg margarin
20 dkg juhtúró

Töltelék: 
10 dkg juhtúró
1 lila hagyma
4-5 szelet bacon
10-15 dkg füstölt sajt

A lekenéséhez: 
1 tojás
kis tej

Elkészítés:
Először elkészítjük a tésztát úgy, hogy a hozzávalókat egy nagy tálban összegyúrjuk, amíg kemény állagú tésztát nem kapunk. Ezután becsomagoljuk fóliába, és minimum egy órára hűtőbe tesszük. Minél többet áll előtte a tészta annál jobb, én például majdnem 4 órát pihentettem. Pihentetés alatt összevágjuk a hagymát fél szeletekre, a bacont nagyobb kockákra, a sajtot pedig lereszeljük.

Pihentetés után lisztezett felületen kinyújtjuk a tésztát, körülbelül 0,5 cm vastagságúra, és nagyobb köröket szaggatunk vele (én 10-12 cm átmérőjűeket csináltam). A körök közepére helyezünk egy kis juhtúrót, utána 1-2 darabka hagymát, 1-2 kockára vágott bacont és kevéske sajtot. Vigyázzunk, hogy ne tömjük meg túlságosan, mert nem fogjuk tudni összehajtani! Ha minden töltelék a tésztán van, akkor körbe megkenjük a tészta szélét a felvert tojással (én kicsi tejet is szoktam hozzá önteni), és összehajtjuk a tésztát, hogy fél korongokat kapjunk. A szélüket villával összenyomjuk, így nem fog kifolyni a töltelék.

A tepsit sütőpapírral béleljük, majd ráhelyezzük a párnácskákat, és lekenjük a tetejüket is tojással, majd a 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül negyed óra alatt megsütjük. Én légkeverésen sütöttem, de sima sütéssel is tökéletes lesz!

Ha megsültek a párnák, kicsit hagyjuk kihűlni, hogy a töltelék ne égessen meg, de melegen a legjobb elfogyasztani! 

Ha Ti is kedvet kaptok egy kis sütéshez, ezzel nem lőhettek mellé. Nekünk nagyon bejött, bár nem egy olcsóság, mert a juhtúrónak elég borsos az ára, ha csak 35 dkg-ot nézünk is, és a baconből is meg kell venni egy egész tálcával függetlenül attól, hogy csak 4-5 szeletet használsz el belőle, de szerintem minimum egyszer megéri elkészíteni, mert mennyei íze van! Persze kombinálni is lehet, nem muszáj ezekkel az alapanyagokkal megtölteni, azt tesztek bele, amit csak akartok! 😊😊

Ha esetleg elkészítitek, küldjetek róla fotót, szívesen megnézném, miket alkottatok! 
(ez más receptekre is vonatkozik)

Ha tetszett, akkor nyomjatok egy like-ot, akár a Facebookon is, de a Pinteresten is fent vagyok.
Tartsatok Velem legközelebb is, addig is Mindenkinek szép napot kívánok! 😘


\ A cikk NEM tartalmaz szponzorált tartalmat! /

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések