TOP 5 kedvenc sorozat, amit bármikor újra megnézek

Sziasztok, üdvözlök Mindenkit! 

Úgy vettem észre, hogy a "TOP 5 legjobb könyv, amit valaha olvastam" című cikkem tetszett az olvasóim többségének, így szeretnék most még egy a szépségápolástól független témában írni Nektek. Úgy döntöttem, hogy kiválasztom a kedvenc sorozataimat, és megosztom Veletek, hogy miért is szerettem meg őket annyira, és miért nézem őket szívesen újra meg újra. Megmondom őszintén, a könyves cikket nehezebb volt előkészíteni, mert kismilliószor több könyvet olvastam el életem során, mint amennyi sorozatot tisztességesen végignéztem, de azért sikerült kiválasztani néhányat. Így most következzenek a:

\ SOROZATOK, AMIKET IMÁDOK /
5.
Az ötödik helyre tenném azt a sorozatot, ami tinikoromban nagy kedvencem volt, és szégyen-nem szégyen én még a mai napig szívesen megnézem a 3 évad közül bármelyik részt. Ez nem más, mint a H2O - Egy vízcsepp elég. Aki ismeri a sorozatot, tudja, hogy 3 olyan lány életébe pillanthatunk be, akik teljesen átlagos, gimnazista életet élnek azt leszámítva, hogy ha víz éri őket, sellővé változnak. A sorozat a sellőlétet leszámítva teljesen életszerű: tinédzserek, barátok, szerelmek, klassz zenék, közös programok, mindezek egy csodálatos, ausztrál városban az óceán partján. Először amiatt kezdtem el nézni, mert rajongok az óceánért, a vízi világért és mindkettőből bővelkedik a sorozat, majd pár rész után nagyon megtetszett, így végignéztem az évadokat. Amikor elkezdtem nézni, még a Jetix csatorna sugározta (atyaég, milyen régen volt...), aztán a Disney Channel vette át. Leginkább a 2. évad tetszett, és a kedvenc szereplőm Rikki volt, mert ő volt leginkább szimpatikus a kicsit nyers, de mégis szeretetre méltó stílusával. Mindent összevetve, bárki bármit mond, nekem ez tetszett!

4. 
Negyedik helyen végzett nálam a 16. században játszódó Tudorok. Ezt a párommal néztük végig, és miatta is kezdtük el nézni, mert imádja a történelmi sorozatokat. Aki nem ismerné: VIII. Henrik életéről, feleségeiről, uralkodásáról szól a sztori. Korábban több filmet is megnéztem erről az időszakról (pl.: A másik Boleyn lány), de egyik alakítás sem tetszett annyira, mint ez a sorozat. Élethűen és megdöbbentően ábrázolja az akkori kort, beleértve a szegények-gazdagok helyzetét, az akkori életmódokat, elrendezett házasságokat és az udvari létet. Az első évad elég erősre sikeredett erotikus jelenetek szempontjából, és szerintem ezt a készítők is érzékelhették, mert a második évadtól visszavettek ebből, de nyilván ez is része volt az akkori korszaknak (is). A kedvenc szereplőm Boleyn Anna volt, akit Natalie Dormer fantasztikusan alakított minden szempontból. A leforgatott 4 évad viszonylag nagy időszakot ölel fel (gyakorlatilag Henrik egész életét a koronázásától kezdve), hiszen az első évadban még ereje teljében, fiatal királyként tűnik fel, aztán a negyedik évadban már elég idős, és betegeskedik is. Nekem ez a kedvenc történelmi sorozatom, és bármikor szívesen újra nézem, amikor adják a TV-ben.

3.
Harmadik helyre egy olyan sorozatot tennék, ami szintén a régi időkben játszódik, ez pedig a Poldark, aminek jelenleg is folyik a forgatása, hiszen a nemrég leadott 5. évaddal még nincs vége a történetnek, így remélem, hamarosan láthatjuk a folytatást. Ezt teljesen véletlenül kezdtük el nézni a párommal. Körülbelül egy évvel ezelőtt, délután kapcsolgatta a TV-t, és megtetszett neki egy jelenet pont az első részből, így ott is ragadtunk előtte, és végignéztük az akkor elérhető 4 évadot az Epic Drama csatornán (egyébként ez a csatorna szuper, és rengeteg jó sorozatot sugároznak, például: Jamestown, Világok harca). A történet Ross Poldarkról, egy fiatal férfiról szól, aki a 18. század végén hazatér a függetlenségi háborúból Cornwallba, de nem éppen az fogadja, amire számított. Mivel azt hitték, elesett a háborúban, így a jegyese már az unokatestvére menyasszonya, az apja meghalt, az öröksége pedig gyakorlatilag értéktelen. Az első évadban maga mellé fogad egy szolgálólányt (aki menekül az apja elől), és elég hamar elveszi feleségül, "kikupálja", és együtt építik fel újra az életüket, beleértve a gazdaságukat és a Ross apjától örökölt bányát is. Szerintem a történet nagyon érdekes, izgalmas és rengeteg olyan momentumot tartalmaz, amikor a néző meglepődik, ledöbben és tűkön ülve várja a következő epizódot. A kedvenc szereplőm Demelza, Ross felesége, aki hatalmas átalakuláson megy át az évadok során. Szegény, írástudatlan lányból egy tanult, okos és mindenre elszánt amazon lesz, aki ennek ellenére melegszívű, szeretetre méltó és empatikus. Mondhatjuk: nem felejtette el, honnan származik. Mi nagyon szeretjük ezt a sorozatot, szívesen nézünk meg most is részeket belőle, mert a TV4-en jelenleg is sugározzák. A sztorit egyébként egy könyvsorozat ihlette, amit Winston Graham írt. Nekem meg is van az első kötet, ami stílusosan a Poldark család címet kapta. A könyv, mint általában, nekem sokkal jobban tetszett, mert tartalmasabb, de az sem elvárható, hogy minden momentumot beleszőjenek a sorozatba, hiszen akkor nem 5 évadnál tartanánk, hanem minimum 10-nél. Mindent összevetve, nálunk ez bejövős!

2.
A második helyet foglalhatja el nálam a Bűnös Chicago, ami egy modern, bűnügyi sorozat, és 2014-ben kezdték el forgatni. A sorozat a Lángoló Chicago mintájára készült, és ezen kívül létezik még a Chicago Med és a Chicago Justice is. Egyetlen egyszerű ok miatt kezdtem el nézni ezt a sorozatot: Sophia Bush játszik benne, akit egyszerűen imádok, és aki az első helyen végzett sorozatban is a kedvencem. Szuperül alakítja a karaktereit, és imádom a magyar hangját! Maga a sorozat a Chicagói Rendőrség életét követi nyomon, azon belül is legfőképpen a Hank Voight őrnagy által vezetett beépített műveletek csapatának munkásságát. Ez egy rendkívül összetartó csapat, és az egyes tagok magánéletébe is bepillantást nyerhetünk. Velük együtt "élhetjük át" az eléjük gördülő akadályokat, magánéleti/szerelmi problémákat és a munkahelyi nehézségeket is. Minden epizód egy bűncselekményt dolgoz fel, illetve azt, hogy milyen módon, milyen eszközökkel kapják el a bűnözőket. Nem ritka eset, amikor be is kell épülniük, így minden epizód izgalmas és érdekes momentumokat tartalmaz. Sokszor gondolkodni is kell azon, hogy vajon ki lehet a tettes, ez különösképpen tetszik a sorozatban. A kedvenc szereplőm nyilván a Sophia Bush által alakított Erin Lindsay nyomozó, aki nehéz tinédzser korszaka után Hank családjához került, mint befogadott gyermek, és ők segítették, hogy szakítson régi életével, és jó nyomozó váljon belőle. Rajta kívül nagyon tetszik Jon Seda alakítása is, aki Antonio Dawsont játssza. Ő Hank "jobb keze", zseniális nyomozó és nagyon jó apa is egyben. Megmondom őszintén, én csak az első 4 évadot néztem végig, mert Sophia Bush akkor kiszállt a sorozatból, de tervezem, hogy az 5. évadnak is nekiállok, mert kíváncsi vagyok, hogyan oldották meg a női karakter pótlását.

1. 
És akkor a végére az abszolút kedvencemet hagytam, ami nem más, mint a Tuti gimi. 2013-ban fedeztem fel a sorozatot, ami elég későre sikeredett, hiszen 2003-ban indult (de akkor én még kisgyerek voltam) és 2012-ig 9 évadot forgattak le. Én totális függővé váltam 2013-ban, és ez a rajongás a mai napig tart. Kevés olyan hét telik el, amikor nem nézek meg legalább 1 epizódot, sőt, nemrég újra elkezdtem nézni, jelenleg a 3. évadnál tartok. Igazából ez a sorozat mindent tartalmaz, ami egy tinit vagy fiatal felnőtt embert érdekelhet: gimnazisták, szerelmek, barátságok, ármánykodás, iszonyat jó zenék, meglepő momentumok és izgalmas történet. A sztori 2 fiúról szól, akik féltestvérek az apjuk részéről, és eleinte gyűlölik egymást. Mivel mindketten imádják a kosárlabdát, a suli kosárcsapatában játszanak, és a baráti társaságuk is eggyé válik, így a 2. évad elejére megbékélnek egymással és onnantól kezdve még izgalmasabb és fordulatokkal telibb az egész sorozat. A benne elhangzott zenék zömét a mai napig imádom, és rajta vannak a lejátszási listámon, egyszerűen megunhatatlanok. A kedvenc szereplőm Brooke Davis, akit az előzőekből kiindulva nem meglepően Sophia Bush alakít (miatta kezdtem nézni a Bűnös Chicagót). Leginkább amiatt tetszik a karakter, mert a mindig bulizós, pasizós "rosszlányból" az első 4 évad alatt egy érzékeny, okos, céltudatos, megbízható és határozott gimis csaj válik, és ezt Sophia remekül kimaxolta. Az első 4 évad a gimis évekről szól. A 4. és 5. évad között eltelik az egyetemre szánt 4 év, és onnantól kezdve egészen a 9. évad végéig a felnőtt életüket követhetjük nyomon, teletűzdelve boldogsággal, nehézségekkel, akadályokkal és gyakran felbukkanó kedves illetve NEM kedves ismerősökkel. Nálam ez a sorozat a Jolly Joker, egyszerűen imádom és azt hiszem ez a rajongás a későbbi éveim során is megmarad!


Ezek tehát az én kedvenc sorozataim. Remélem, hogy tetszett Nektek ez a cikk, kicsit elvonatkoztattunk a beauty témáktól. Tervezem, hogy több ilyesfajta bejegyzést írok majd, mert ez talán a fiú olvasókat is megragadja. Tervben vannak további sorozatok is, amiket szeretnénk megnézni. Most csak párat említek: Világok harca (láttuk pár epizódot, de a teljes történet érdekelne minket); A visszatérők; Egyszer volt, hol nem volt. Szívesen fogadom az ötleteiteket, ha tudtok szuper sorozatokat, ami a TV elé szögezi a nézőket!

Ha tetszett, akkor nyomjatok egy like-ot, megtaláltok a szokásos felületeken: Facebookon, Pinteresten és Instagramon is.

Ezen kívül van egy FB csoportunk, ahova Mindenkit szeretettel várunk! Ha van kedvetek, nézzetek be, és csatlakozzatok!


\ A cikk NEM tartalmaz szponzorált tartalmat! /

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések