Bloom, Baby, Bloom! szemhéjpúder paletta
Sziasztok!
Újabb kihagyás után ismét jelentkezem egy kis produktív tartalommal. A mai napon egy limitált kiadású, viszonylag újnak számító szemhéjpúder palettát szeretnék Nektek bemutatni, ami hagyott bennem pozitív és negatív érzéseket egyaránt annak ellenére, hogy heteken keresztül tesztelgettem, próbálgattam! Lássuk, hogy mik a tapasztalatok vele kapcsolatban, illetve, hogy érdemes-e megvenni avagy sem!
Ez a szemhéjpúder paletta az Essence legújabb kollekciójának egyik eleme. A Bloom, Baby, Bloom! tartalmaz a palettán kívül highlightereket, primert és szájfényt is.
A paletta nekem első látásra nagyon megtetszett, hiszen igazi harsány, tavaszias színeket tartalmaz. A tester termék által készített swatchok egészen meggyőzőek voltak, aztán az itthoni kipróbálás után kicsit csalódott lettem. Ez a paletta 9 színt tartalmaz, ebből 1 csillámos, a többi szaténfényű és matt. Sorban fogok menni a színeknél, mindegyikről leírom külön a véleményemet.
Kezdjük akkor a felső sorral, amelyben az első szín egy gyönyörű világoskék árnyalat. Ez még viszonylag jól használható, de ha nem vigyázunk, foltos marad a végeredmény! A színt építeni kell (ez majdnem minden szín esetében elmondható), de összességében nem rossz, és talán a porzás itt a legminimálisabb. Mellette található egy sötétebb lila, amivel különösebb problémám nem volt, megfelelően pigmentált, és szépen eldolgozható. Ezt a színt használtam eddig legtöbbször ebből a palettából. A felső sor jobb oldalán az a szín kapott helyet, ami szerintem a legpigmentáltabb, és legkülönlegesebb, ugyanis ez egy narancssárgás tüzesebb árnyalat, és eléggé sokoldalúan használható, viszont óvatosan kell bánni vele, mert könnyen túlzásba lehet esni a pigmentáltság miatt.
A középső sorban rögtön elsőként kapott helyet a csillámos szín, ami a valóságban picit lilásabb, bronzosabb, de itt-ott rózsaszín csillámokat is lehet látni benne. Szerintem ez az az állag, amivel nagyon vigyázni kell, de ha sikerül felvinni, akkor páratlan a végeredmény, nekem ez egy igazi szerelem! 😍😍 Bulikba szerintem elengedhetetlen, de egy picit extrább sminket is fel lehet turbózni vele! Nekem úgy vált be a felvitele, hogy először a kívánt részre korrektort dolgozok el nagyon kis mennyiségben és egy lapos fejű ecsettel felpötyögtetem a korrektoros részre. Azt tapasztaltam, hogy így eléggé megtapad, és nem pereg le, de akinek van csillámpor ragasztója, mindenképpen érdemes használni hozzá! A középen lévő szín a legnagyobb csalódás ebben a palettában! Ugyanis ez a látszólag szép rózsaszínes árnyalat egyszerűen nem tapad fel az ecsetre, mert annyira porzik, hogy szabályszerűen darabok lesznek az ecseten és körülötte is. Így egyszerűen lehetetlen esztétikusan eldolgozni, ráadásul, amint megpróbálom elsatírozni egy paca lesz, és a festék 3/4-e a szemem alatt köt ki és nem a szemhéjamon. Ezek miatt hiába szép maga a szín, én biztosan nem fogom elhasználni! A középső sor jobb oldalán található egy barackos szín, ami a valóságban sokkal világosabb, mint a fotón. Kicsit porzik, de használható. Annyira nem pigmentált, mint szeretném, ezért én általában csak átmenet színként használom vagy belső szemzugba például a felette lévő narancssárgával nagyon jól passzolnak.
És akkor jöhet az utolsó, alsó sor, ahol sorban található egy nagyon világos rózsaszín, egy szintén hasonló árnyalatú csillogós, valamint egy sárga. Ezek a színek sem adnak sajnos nekem annyi extrát, mert közepesen pigmentáltak, minimálisan porzanak és ezek miatt szinte csak átmenet színként használom őket. A csillogós sem az az átütő csillogós, hanem csak úgy ímmel-ámmal. Ez utóbbit egyébként érdemes vagy ujjbeggyel vagy nedves ecsettel alkalmazni, különben nem tapad meg rendesen, illetve intenzívebb színt lehet ezekkel a módszerekkel kicsalogatni belőle.
Összességében azt mondanám, hogy ha kipróbálhattam volna vásárlás előtt a színeket a gyakorlatban is, akkor biztosan nem vásároltam volna meg, még akciósan sem! Egyébként nem volt drága, mert 3.000 forint körül volt, viszont nekem nem adott annyi pluszt, hogy ezt a "bejött" kategóriába soroljam. Három dolog volt, ami még pozitív: az egyik a paletta kialakítása, hogy nem az a műanyag, csavaros kivitelezésű, így biztosan nem törik el. A második a design, mert a külseje ezekkel a csodaszép virágokkal szerintem egyedülálló és ha megfigyelitek, a palettában lévő színeket próbálták a külsejében is megjeleníteni. A harmadik dolog pedig a koncepció, hogy ha ebből a kollekcióból veszel bármit, akkor kapsz hozzá ingyen egy tasak virágmagot. Ez szerintem nagyon kedves ötlet, én is hoztam egy tasakkal, el is ültettem pár napja. Már elkezdett kibújni a növény, és kíváncsian várom, mi lesz belőle! 😊😊
\ A cikk NEM tartalmaz szponzorált tartalmat! /

\ BLOOM, BABY, BLOOM! /

Ha van bármilyen tapasztalatotok ezzel a palettával, vagy bármelyik másik termékkel a kollekcióból, akkor ne tartsátok magatokban, hanem írjátok meg kommentben! Ilyen formában szívesen fogadok kritikát, ötletet, tippeket is! 😊
Ha még nem tettétek, akkor kövessétek be a blogot a Facebookon, de a Pinteresten és az Instagramon is megtaláltok!
Utolsóként pedig szeretném kiemelni, hogy van a Facebookon egy csoportunk is, ahova várunk Mindenkit nemtől és kortól függetlenül, akik szeretnék megosztani blogbejegyzéseiket szépségápolás, smink, életmód, utazás témában, avagy szeretnének ilyen jellegű cikkeket olvasni! Ha van kedvetek, csatlakozzatok!
\ A cikk NEM tartalmaz szponzorált tartalmat! /
Megjegyzések
Megjegyzés küldése