Kontúrpaletta, korrektorstift, púder, szájkontúr | Márciusi újdonságok

Sziasztok, üdv a blogon!

Így április közepe táján már illett megírnom a márciusi újdonságokról szóló bejegyzést, így hát lássuk, miket vásároltam a múlt hónapban, és milyen tapasztalatokat szereztem a termékekkel kapcsolatban! Összesen 4 termékről szeretnék Nektek röviden beszámolni, melyek mindegyike kapható a DM-ben, a Müllerben és lerendelhető online felületekről is, mint például Notino, Pink Panda stb.

\ ÚJ TERMÉKEK MÁRCIUSBAN /
Az első legyen az a termék, ami nagy kedvencemmé vált, és szinte naponta használom: az Essence Contouring Duo palettáról beszélek. Ez egy vegán összetevőkből álló kontúrpaletta, ami két árnyalatban kapható. Én a világosabb "10 lighter skin" verziót vásároltam meg, mert a másikat nagyon sötétnek ítéltem meg, és jó is, hogy ezt választottam, mert jól passzol a kicsit világosabb bőrszínemhez. A világosabb árnyalatot napi szinten használom, mert feldobja a sminkemet (attól függetlenül jól működik, hogy nem mindennap alapozóra viszem fel, mert nagyon ritkán használok alapozót), jól eldolgozható és nagyon kevés mennyiség elég belőle, hiszen rendkívül pigmentált. Azt vettem észre, hogy tartós, és jól kombinálható a másik, sötétebb színnel, ha például esti programra vagy bulira megy az ember. Nekem a sötétebb árnyalat önmagában too much, de mixelve már jól mutat. Nekem nagyon bevált, olcsóság volt a maga 1.300 forintos árával és ha elfogy, újra fogom vásárolni! 👍
A következő termék egy korrektorstift, ami szintén vegán összetevőkből áll, és amit kíváncsiságból vettem meg, ugyanis még sosem használtam ilyen fajta korrektort: Catrice Slim'matic Camouflage Stick. Nekem 010-es Sand árnyalatban van meg, ez volt a boltban a legvilágosabb. Pont beletrafáltam, mert sikerült a hozzám passzolót kiválasztani. Ez egy krémes textúrájú korrektor, amit könnyen fel lehet vinni az arcunkra, és könnyen el is lehet dolgozni. A fedését közepesnek mondanám, mert a nagyobb bőrhibákkal (például: tág pórusok, minimális rosacea) sajnos már nem birkózik meg, de a kisebb hibák elfedésére tökéletes. A szem alatt is kipróbáltam világosításra. Nem volt rossz a végeredmény, de a folyékony korrektorral nekem jobban bejött. Összességében egy megfelelő púderrel fixálva, egy alap sminkhez teljesen jó, szépen tapad rajta a púder, tartósság szempontjából sem mondható rossznak. Ő is olcsóság volt, körülbelül 1.200 forint, és el fogom használni, de valószínűleg nem veszem újra, mert a folyékony korrektorok nekem jobban beváltak.

A harmadik egy olyan púder lesz, amit szintén nagyon megszerettem az utóbbi időben, és amit azért választottam, mert szerettem volna egy jó alternatívát találni a Rimmel Stay Matte transzparens púderemre. A választottam pedig nem más, mint a Catrice All Matt Plus mattító púder 010-es transzparens árnyalatban. Olyan annyira bevált nálam ez a termék, hogy azóta a Rimmel púdert elő sem vettem. Ugyanazt tudja ez az olajmentes púder is, és szerintem még picit tartósabb is. Szépen fixálja a korrektort is a szem alatt (nem színezi el) és az alapozót is, de én szoktam egyszerűen csak az arckrémemre is felvinni, ha nincsenek nagyobb bőrhibáim éppen, és úgy is jól teljesít. Az egyetlen, amit észrevettem, hogy sminkszivaccsal természetesebb hatást tudok elérni, mintha púderecsettel viszem fel, de elképzelhető, hogy ez bőrtípusfüggő. A lényeg, hogy nekem nagyon bevált, a maga 1.200 forintos árával lényegesen olcsóbb, mint a Rimmel púder, emiatt ezentúl ezt fogom újravásárolni, ha fogyóban leszek. 😍

Az utolsó termék ebben a bejegyzésben egy szájkontúr ceruza lesz: Essence Stay 8h Lipliner, amit én a 03-as "so default" árnyalatban vettem meg. Ez egy vízálló szájceruza, és hegyező is tartozik hozzá. Ez az árnyalat egy barnásabb, nude szín, és nagyon jól passzol minden fajta nude rúzshoz. Igazából nem is szeretnék róla litániákat írni, jól működik, tartósnak mondható és könnyű a felvitele. Nem ragacsos, szépen megszínezi az ajkakat, és az ára is szuper, mert nagyjából 800-1.000 forint. Én alapvetően szeretem az Essence kontúrceruzákat. Az utóbbi időben inkább automatákat vásárolok, amik hegyezővel vannak ellátva, mert könnyebb hegyezni és krémesebb az állaguk. Nagy valószínűséggel ebből a fajtából be fogok még szerezni más színeket is, mert tényleg bevált. 👍
Ennyi terméket vásároltam március hónapban. Szerencsére a nagy részük bevált és nem fogtam mellé. Ha próbáltátok ezeket a termékeket, akkor írjátok meg kérlek, hogy mik a tapasztalatok velük kapcsolatban. Ha pedig még nem, akkor a leírtak alapján el tudjátok dönteni, hogy szeretnétek-e kipróbálni őket avagy sem. 😊

Ha tetszett a cikk, akkor dobjatok egy like-ot, vagy kövessétek be az oldalt a Facebookon. Megtaláltok még a Pinteresten és az Instagramon is! 

Ezen kívül van egy Facebook csoportunk, ahova várunk szeretettel Mindenkit, aki szeretné megosztani a blogbejegyzéseit a megadott témákban (szépségápolás, smink, életmód, utazás stb.) vagy szimplán csak olvasna ilyen jellegű cikkeket! Ha van kedvetek, csatlakozzatok hozzánk! 😊


\ A cikk NEM tartalmaz szponzorált tartalmat! /

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések